| |
Tinédzserkorom kedvenc mozija volt a Cha cha cha című film, amiben Tallós Rita
alakította a bomba lányt, aki után mindenki epekedett. Másfél éve pedig egy
tévésorozat főszereplőjeként láthatjuk viszont. Hogy a két szerep közötti
időszakban mit csinált, megtudhatjuk a teleregény forgatásán készült riportból.
– Remek lehetőség volt a karrieredet egy főszereppel indítani, mégsem láthattunk
filmvásznon a Cha cha cha óta. Nem kaptál újabb szerepeket?
– Kaptam volna, csak felvettek a főiskolára, ami azt jelentette, hogy nem
engedtek el minket négy évig. Lett volna három-négy lehetőségem, legalábbis ezt
beszélték...
– Tehát a Cha cha cha forgatásán amatőr színészként játszottál?
– Igen. A Nemzeti Színház stúdiójában tanultam, ott is kerestek meg. Illetve az
édesanyám tánciskolája volt az a helyszín, ami végül a filmben is benne volt. Ô
szólt a rendezőnek, hogy jó lenne, ha a lánya szerepelhetne a filmben. Végül a
két szál összeért, így lettem Fekete Virág. Izgalmas és új dolog volt ez akkor
nekem, annak ellenére, hogy már édesapám is színész volt, sőt amióta az eszemet
tudom színész akartam lenni. Sok, akkor még kezdő főiskolás, ma már közismert
színésszel játszhattam együtt: Rudolf Péter, Kaszás Attila, hogy csak néhány
nevet említsek.
– És aztán?
– Utána még volt egy nyár, mikor mindenhol üldöztek az utcán, amivel igazából
nem tudtam mit kezdeni, azonkívül, hogy rendkívül élveztem. Aztán a főiskolai
évek alatt, lassan lekerültem a napirendről, de hát ez egy ilyen pálya, mindenki
pótolható...
– Hova szerződtél a főiskola elvégzése után?
– Vidékre, Kecskemétre, később Zalaegerszegre és volt egy szerepem Békéscsabán
is. Közben szültem két gyereket, ami eléggé megváltoztatta az életemet. Úgy
döntöttem, hogy elég volt a vidéki színházi életből és szerződés nélkül
visszajöttem Budapestre. Bár sok mindent eljátszhattam, a családom itt lakott,
gondoltam megpróbálom a fővárosban is.
– Elkezdtél kopogtatni a budapesti színházak ajtaján?
– Gyakorlatilag igen. Borzasztóan megalázó volt, amikor az egyik
színházigazgató, akit egyébként húsz éve ismertem, azt mondta, hogy az ilyen
korú és karakterű színészből rengeteg van, miért nem nyitok inkább egy üzletet.
Szóval nem kellemes dolog ezt csinálni, de én megpróbáltam. Közben azért
elkezdtem játszani a Karinthy Színházban is, félig-meddig ma is otthonomnak
tekintem. Mindannyian tudjuk, hogy abból a minimális támogatásból, amit például
a Karinthy is kap, nem fogunk meggazdagodni, de igen nívós, nagy nevű
színészekkel lehetek egy színpadon és a mai napig rendkívül fontos számomra a
színház. Csak a színpadon tudom megmutatni a lelkemet, ha valaki nem tud
belehalni egy szerepbe, annak egy nagyon fontos dolog maradt ki az életéből.
– Hogyan találtak meg a Jóban Rosszban című teleregényhez?
– Van egy húgom, aki szintén színész, hasonlítunk is egymásra. Neki is hosszú
szőke haja van, nekem is az volt, valamiért mégsem jött össze, hogy egy darabban
játsszunk. Máshol szerintem kihasználják az ilyen különleges dolgokat, mert
valóban többször össze is kevertek minket… a Karinthyban már majdnem sikerült a
közös darab, aztán végül mégsem. Akkor úgy döntöttem, hogy így, negyven év
felett elég volt ebből a hosszú szőke hajú imágóból, levágattam. Egy hétre rá
kerestek meg, hogy menjek próbafelvételre, így kaptam meg a szerepet. Mint
utólag kiderült, a döntésnek köze volt a rövid hajamhoz. Nagynéném azt szokta
mondani: „ha az Isten bezár egy ajtót, kinyit egy ablakot” és tényleg így van,
valami nem jött össze, de helyette megtörtént más.
– Mennyit forgattok?
– Hetente három-négy napot dolgozom, nagyon szeretem.
– Mióta megy a sorozat?
– Másfél éve.
– Lehet, hogy tíz év múlva már az ezerhatszázadik részt veszik fel. Akkor is itt
leszel?
– Természetesen, sőt nagyon remélem, hogy így lesz! Most legalábbis így érzem.
Ezzel a társasággal, ezekkel az emberekkel, színészekkel, rendezőkkel,
sminkesekkel, fodrászokkal nagyon szívesen dolgozom együtt, olyan mintha
hazamennék. Sokan húszévesen, mint én is, azt hittük, hogy bármit megengedhetünk
magunknak. Mára be kellett látnom, annak ellenére, hogy ez egy magányos pálya, a
legfontosabb jó hangulatban dolgozni.
– Biztonságot jelent neked ez a sorozat anyagi szempontból?
– Természetesen sokkal jobban fizet, mint a színház, de többet is foglalkozom a
tanulással, jobban igénybe veszi az idegrendszeremet.
– Közben azért még a színházra is jut idő?
– Persze! Négy darabban játszom a Karinthyban és még kettőben a Vidám Színpadon,
illetve egy premierre is készülök. Nekem mindig az volt a lényeg, hogy csináljak
valamit, hogy új kihívások elé kerüljek. Amikor nem kaptam szerepeket, akkor
kávéautomatákat töltöttem fel, vagy elvégeztem az Iparművészeti Egyetemen az art
és designer szakot. Azt hiszem, az a fajta vagyok, akit nagyon nehéz betonba
döngölni, mert felállok mindig.
Autó: Az
extrém autókat szeretem, amiből nem sok van.
Család: Tizenhárom éves a fiam, tizenhat éves a lányom, nem vagyok az a tyúkanyó
típus.
Lakás: Bika vagyok. Legfontosabb a lakásom, inkább veszek valami új tárgyat,
mint hogy elutazzak.
Hobbi: Szintén a lakásom és a síelés, lovaglás, rafting, tenisz.
Pénz: A pénz nem boldogít, de borzasztó kellemetlen, ha nincs.
Cfol.hu, 2006. május |
|
