"Amikor nem kaptam szerepeket,

kávéautomatákat töltöttem fel..."

 

 

 

Pillanatkép
Fotó és szöveg: Gömör Tamás

 

 

 

Tinédzserkorom kedvenc mozija volt a Cha cha cha című film, amiben Tallós Rita alakította a bomba lányt, aki után mindenki epekedett. Másfél éve pedig egy tévésorozat főszereplőjeként láthatjuk viszont. Hogy a két szerep közötti időszakban mit csinált, megtudhatjuk a teleregény forgatásán készült riportból.


– Remek lehetőség volt a karrieredet egy főszereppel indítani, mégsem láthattunk filmvásznon a Cha cha cha óta. Nem kaptál újabb szerepeket?
– Kaptam volna, csak felvettek a főiskolára, ami azt jelentette, hogy nem engedtek el minket négy évig. Lett volna három-négy lehetőségem, legalábbis ezt beszélték...

– Tehát a Cha cha cha forgatásán amatőr színészként játszottál?
– Igen. A Nemzeti Színház stúdiójában tanultam, ott is kerestek meg. Illetve az édesanyám tánciskolája volt az a helyszín, ami végül a filmben is benne volt. Ô szólt a rendezőnek, hogy jó lenne, ha a lánya szerepelhetne a filmben. Végül a két szál összeért, így lettem Fekete Virág. Izgalmas és új dolog volt ez akkor nekem, annak ellenére, hogy már édesapám is színész volt, sőt amióta az eszemet tudom színész akartam lenni. Sok, akkor még kezdő főiskolás, ma már közismert színésszel játszhattam együtt: Rudolf Péter, Kaszás Attila, hogy csak néhány nevet említsek.

– És aztán?
– Utána még volt egy nyár, mikor mindenhol üldöztek az utcán, amivel igazából nem tudtam mit kezdeni, azonkívül, hogy rendkívül élveztem. Aztán a főiskolai évek alatt, lassan lekerültem a napirendről, de hát ez egy ilyen pálya, mindenki pótolható...

– Hova szerződtél a főiskola elvégzése után?
– Vidékre, Kecskemétre, később Zalaegerszegre és volt egy szerepem Békéscsabán is. Közben szültem két gyereket, ami eléggé megváltoztatta az életemet. Úgy döntöttem, hogy elég volt a vidéki színházi életből és szerződés nélkül visszajöttem Budapestre. Bár sok mindent eljátszhattam, a családom itt lakott, gondoltam megpróbálom a fővárosban is.

– Elkezdtél kopogtatni a budapesti színházak ajtaján?
– Gyakorlatilag igen. Borzasztóan megalázó volt, amikor az egyik színházigazgató, akit egyébként húsz éve ismertem, azt mondta, hogy az ilyen korú és karakterű színészből rengeteg van, miért nem nyitok inkább egy üzletet. Szóval nem kellemes dolog ezt csinálni, de én megpróbáltam. Közben azért elkezdtem játszani a Karinthy Színházban is, félig-meddig ma is otthonomnak tekintem. Mindannyian tudjuk, hogy abból a minimális támogatásból, amit például a Karinthy is kap, nem fogunk meggazdagodni, de igen nívós, nagy nevű színészekkel lehetek egy színpadon és a mai napig rendkívül fontos számomra a színház. Csak a színpadon tudom megmutatni a lelkemet, ha valaki nem tud belehalni egy szerepbe, annak egy nagyon fontos dolog maradt ki az életéből.

– Hogyan találtak meg a Jóban Rosszban című teleregényhez?
– Van egy húgom, aki szintén színész, hasonlítunk is egymásra. Neki is hosszú szőke haja van, nekem is az volt, valamiért mégsem jött össze, hogy egy darabban játsszunk. Máshol szerintem kihasználják az ilyen különleges dolgokat, mert valóban többször össze is kevertek minket… a Karinthyban már majdnem sikerült a közös darab, aztán végül mégsem. Akkor úgy döntöttem, hogy így, negyven év felett elég volt ebből a hosszú szőke hajú imágóból, levágattam. Egy hétre rá kerestek meg, hogy menjek próbafelvételre, így kaptam meg a szerepet. Mint utólag kiderült, a döntésnek köze volt a rövid hajamhoz. Nagynéném azt szokta mondani: „ha az Isten bezár egy ajtót, kinyit egy ablakot” és tényleg így van, valami nem jött össze, de helyette megtörtént más.

– Mennyit forgattok?
– Hetente három-négy napot dolgozom, nagyon szeretem.

– Mióta megy a sorozat?
– Másfél éve.

– Lehet, hogy tíz év múlva már az ezerhatszázadik részt veszik fel. Akkor is itt leszel?
– Természetesen, sőt nagyon remélem, hogy így lesz! Most legalábbis így érzem. Ezzel a társasággal, ezekkel az emberekkel, színészekkel, rendezőkkel, sminkesekkel, fodrászokkal nagyon szívesen dolgozom együtt, olyan mintha hazamennék. Sokan húszévesen, mint én is, azt hittük, hogy bármit megengedhetünk magunknak. Mára be kellett látnom, annak ellenére, hogy ez egy magányos pálya, a legfontosabb jó hangulatban dolgozni.

– Biztonságot jelent neked ez a sorozat anyagi szempontból?
– Természetesen sokkal jobban fizet, mint a színház, de többet is foglalkozom a tanulással, jobban igénybe veszi az idegrendszeremet.

– Közben azért még a színházra is jut idő?
– Persze! Négy darabban játszom a Karinthyban és még kettőben a Vidám Színpadon, illetve egy premierre is készülök. Nekem mindig az volt a lényeg, hogy csináljak valamit, hogy új kihívások elé kerüljek. Amikor nem kaptam szerepeket, akkor kávéautomatákat töltöttem fel, vagy elvégeztem az Iparművészeti Egyetemen az art és designer szakot. Azt hiszem, az a fajta vagyok, akit nagyon nehéz betonba döngölni, mert felállok mindig.

Autó: Az extrém autókat szeretem, amiből nem sok van.
Család: Tizenhárom éves a fiam, tizenhat éves a lányom, nem vagyok az a tyúkanyó típus.
Lakás: Bika vagyok. Legfontosabb a lakásom, inkább veszek valami új tárgyat, mint hogy elutazzak.
Hobbi: Szintén a lakásom és a síelés, lovaglás, rafting, tenisz.
Pénz: A pénz nem boldogít, de borzasztó kellemetlen, ha nincs.

Cfol.hu, 2006. május